Keress rá:

Páginas

Film: A másik Boleyn lány


Kezdeném azzal, hogy nagyon szeretem a kosztümös filmeket, és az angol uralkodókról szóló művek mindig is különösen kedvesek voltak nekem. Natalie Portman gyönyörű és tehetséges színésznő, így úgy kezdtem bele a filmbe, mint valami habosbabos tortába, de sajnos ez nálam a piskóta szintet ütötte meg csak.

Ha érdekel a folytatás, kattints tovább:

Térjünk ki kicsit a szereplőkre, Natalie Portman (Anna) számomra új oldalát tárta fel, aminek örülök és az alakítása is nagyon tetszett, viszont itt ki is fulladt az egész. Eric Bana (VIII. Henrik) szerintem egyáltalán nem hiteles VIII. Henrikként, míg a Trójában nagyon is megállta a helyét, ebben a filmben nem illett hozzá ez a karakter. Scarlett Johansson (Mary) hiába gyönyörű, egyszerűen a Leány gyöngy fülbevalóval című alkotás kivételével nem tudok olyat említeni, amiben tetszett volna, amit nyújt, pedig ilyen természetbeli adottságokkal mintha kosztümös filmekre teremtették volna. Azt is hozzátenném még itt, hogy bár mindkét színésznő meseszép, nekem a filmben nem tetszettek, Natalie eleinte túl önteltnek tűnik, később pedig eszét vesztettnek (ami tulajdonképpen dicséret a színészi alakításért), Scarlett pedig olyan, mint egy bamba, butácska tehenészlány, elnézést a rajongóktól. De lássunk képet is:
Boleyn Anna és Mary

Scarlett Johansson és Natalie Portman, persze sokat dob rajtuk a smink is.

Eric Bana, nem ilyennek képzelem VIII. Henriket.
A történet többnyire valós eseményeken alapszik, bár változtatások és kicsavarások tarkítják, de tagadhatatlan, hogy Boleyn Anna szerepe egész Anglia sorsára kihatott. A Boleyn családhoz látogatott a király, aki trónörököst szeretne, de felesége ezt nem teljesíti és már nem is tudja. Így a király udvarhölgyeket keres (vagyis ágyasokat), akik esetleg fiú utódot szülnének neki. Nem akarok kitérni arra, milyen vérlázítóan undorító szinte fialtatásra használni a nőket, és mennyire "fölösleges" a lány gyermek, de muszáj volt megjegyeznem. :) Először Anna kelti fel a király figyelmét, aki mindent el is ront, mikor egy vadászaton miatta sérülés éri a királyt, vagyis inkább a büszkeségét. Ekkor előtérbe kerül Mary, aki már férjnél van, de az érzelmei és az ő akarata csöppet sem számítanak, így mikor a király az udvarba hívatja, házasságát érvénytelenítik. Mary Henrik ágyasa lesz és bele is szeret a királyba, aki szintén rajong a lányért. Viszont amikor Mary teherbe esik, hónapokig nem hagyhatja el az ágyát, ez idő alatt pedig a Franciaországból visszahívott Anna (oda "száműzte" a családja, amiért titokban hozzáment egy amúgy jó partinak számító grófhoz /?/), nagybátyja utasítására leköti a király figyelmét, hogy az ne keressen vigaszt más udvarhölgyek karjaiban. Ám Anna nem testvére felé irányítja a király gondolatait, hanem kacérsággal és eszével újra ki akar tűnni Henrik előtt. Terve sikerrel jár, a király szinte eszét vesztve beleszeret a lányba, aki Maryvel ellentétben csak céljaihoz akarja felhasználni Henriket, hogy királynő lehessen, a két nővér kapcsolata megromlik. Mary lánygyermeket szül, így mondhatni végképp kiesik Henrik pártfogoltjai közül. Anna viszont egyre magasabbra tör, csak akkor adja oda magát Henriknek, ha az elválik feleségétől, ezzel viszont a katolikus egyháztól is el kell pártolnia az uralkodónak. És itt van Boleyn Anna óriási szerepe, ugyanis Henrik végül enged óhajának, így létrejön az anglikán egyház. Az esküvő után Henrik megharagszik Annára, amiért az ilyen lépésekre kényszerítette és kapcsolatuk megromlik. Anna állapotos lesz, de leány gyermeket hoz a világra. Kétségbeesetten próbál újra teherbe esni, hogy fiút adhasson a király kezébe, egy vetélése után még saját öccsét is majdnem ráveszi, hogy a cél érdekében közösüljenek. Ám erre szerencsére nem tudják rászánni magukat. Viszont ekkor már késő, öccsének felesége rajta kapja őket, de azt már nem várja meg, tényleg vérfertőzést követnek-e el, híreivel a királyhoz megy. A király halálra ítéli mindkettejüket, és az ítéletet még Mary sem tudja megmásítani, hiába kérleli Henriket. A kivégzés után Mary neveli Anna lányát, Erzsébetet, aki később az angol történelem egyik legnagyobb uralkodója lesz. Henrik trónörökös hiányától való félelme tehát alaptalan volt, mégis elfogyasztott hat feleséget is. A történet főgonosza Thomas Howard (a nővérek nagybátyja), aki hatalomvágyától vezérelve az egész Boleyn családot bábként használja fel.

Ha szeretitek a kosztümös filmeket, akkor két órát megér eltölteni a film megtekintésével, de ez nálam csak 10/5.

8 hozzászólás:

Lora

egyszernézősnek jó volt, én is szeretem az ilyen kosztümös/történelmi filmeket, na meg eric bana az egyik nagy kedvencem.. :)

-

Imádom Nataliet, minden filmjét megnéztem szinte. A kedvenc persze a Klónok háborújában volt. (Na jó, csak a 2. kedvenc, Hayden Christensen mindent vitt abban a filmben a kisfiús félmosollyal. :-P)

-

Klónok háborúja, beszélek összevissza. Támadása, na. :-)

Barbara Sipka

Én olvastam a Boleyn Anna című könyvet és imádtam, A tudorok könyvkiadásának első részét is olvastam...bár az nem volt olyan élvezetes....De hála Neked, most már tudom, hogy létezik ez a film ,(vmiért elkerülte a figyelmem :) ) úgyh holnap asszem ez lesz az esti program :D
Köszi a postot! :D

Kriszti

Nézd meg az utolsó bejegyzésem! ;)

Viktória

Régebben láttam, én is imádom a kosztümös filmeket (főleg a Jane Austen regények alapján készülteket), de jöhet bármi hasonló :D
Nekem tetszett a film, de lehet elfogult vagyok, mert imádom Portman-t és Eric Banát :)

Apolka

Már régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet, szerintem meg is teszem, imádom a kosztümös filmeket.=)

Effi

Nekem annyira nem tetszett a film, Natalie Portman-t annyira nem szeretem, bár az alakítása kiváló. Gonoszt alakítani mindig nagyobb kihívás, neki pedig meglepően jól állt. Scarlett megfelelően bárgyú a szerepéhez, Eric Bana viszont elég semmitmondó VIII.Henrik volt. De jól néz ki, azt el kell ismerni. :)
Csak egy zárójeles megjegyzés: Mary nem fiút szül? Nekem teljesen úgy rémlik...

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...