Keress rá:

Páginas

Elhasználva - 3.

Sikerült kiürítenem ismét néhány terméket, szeretem ezeket a bejegyzéseket, mert öröm látni, hogy amire pénzt költök, az el is fogy és nem vész kárba.

A folytatásért kattintsatok tovább:

Avon vamíliás - barackos habfürdő:

Elég régóta megvan, mielőtt elköltöztünk, gyakran kádfürdőztem, nagyon kényelmes sarokkádunk volt, viszont ebben a lakásban hideg és kényelmetlen a kád, nem is szoktam már fürdeni, csak zuhanyozni. A habfürdőt viszont így is elhasználtam, mikor pedikűrözök, akkor abba a lavorba szoktam önteni belőle, amiben áztatom a lábaimat. Nagyon kellemes volt az illata, és kádban nagy habot is generált (megfelelő karmozdulatok hatására :D), de nem venném újra, mert ennyi használat épp elég volt.

Avon Foot Works vaníliás - fűszeres (?) lábradír:

Lábreszelés után használtam, sokat nem segített, de kellemes az illata és felfrissítette a lábaimat.

Huggies babatörlőkendő:

Már vettem is újat belőle, sminkelés és swatch készítés közben nagyon szeretem használni, mert szuperül letöröl mindent, amit kell.

Tony & Guy hővédő sampon:

Az illata mennyei, szerettem volna venni még belőle sampont és balzsamot is, viszont már nem kaphatóak sajnos. Tisztított, ahogy kellett, viszont nem habzott annyira, mint amihez szokva vagyok, de ez sem negatívum.


Kallos körömlakk szárító spray:

A dolgát végezte, tényleg gyorsított a száradási időn, viszont nagyon olajos érzetet hagyott a kezeimen. Egy 100 forintosban vettem, azóta se láttam máshol.

Avon körömlakk szárító spray:

Ezt nagyon szerettem, gyorsan száradt a használata mellett a festék, az illata is nagyon kellemes volt.

Dalacin emulzió:

Ezt még tavaly tavasszal írta fel a bőrgyógyász (Duac géllel együtt), hogy rendbe jöjjön az arcbőröm és be is váltak szerencsére. Mikor előbújt egy-egy pattanásom, akkor is használtam ezeket, viszont mostanra megváltozott az illata, ezért ki is dobtam.

St. Ives barackos arcradír:

Egy barátnőm ajánlotta, eleinte nagyon szerettem, aztán már nem láttam annyira a hatását. De így is elég jó terméknek tartom, bár nem fogom újravásárolni. Ha érdekel Titeket, akkor tudok róla tesztet is írni, mert anno lefényképeztem.

Alfaparf korpásodás elleni hajampulla:

Nem tudom, ennek tényleg ez e a pontos neve, nagyjából 2 hónapja sokat szenvedek a zsíros korpától, ezért megkértem a fodrászomat, hogy ajánljon valamit. Egy ilyen ampullát kétszeri alkalommal tudtam használni, hajmosás után kell belemasszírozni a fejbőrbe. Azt mondta a fodrászom, ha az első alkalommal nincs eredménye, akkor nem is lesz, a két használat után sem tapasztaltam javulást, szóval nekem nem vált be.

Max Factor Xperience szempillaspirál:

Sokáig a kedvenc szempillaspirálom volt, de eddig bírta, beszáradt, ami nem is csoda egy év után. Annak ellenére, hogy mennyire szerettem, nem venném most újra, mert azóta kaptam ugyanennyire jól teljesítő spirált és amúgy is szeretek ilyen téren kísérletezni.

Ti miket fogyasztottatok el mostanában? Melyik az a termék, amihez újra és újra visszatértek, annyira bevált? Tudtok ajánlani nekem valamilyen körömlakk szárító sprayt, folyadékot?

6 hozzászólás:

Névtelen

Huggies babatörlőkendőm nekem is van és imádom! :)

http://lifelikevision.blogspot.hu/

Marcsi Kincsesládikája

Én nagyon szeretem a St. Ives termékeket :)

Anna

Egy kókuszos-vaníliás Essence körömlakklemosót, Alverde önbarnító testápolót és Got2Be hajfényt használtam el. :)

http://moonangelstories.blogspot.com

Thündérke

Nálam is a héten lesz ilyen bejegyzés :) .

Satine

Én is tervezek valami hasonlót... :)
A barackos radírt évekig használtam, és bevallom, hiányzik, lehet, hogy visszatérek hozzá :)

Szöszi

szia!! én most oriflames arckrémet és használtam el és oriflame body krémet a delicacy-t és egy avonos avocados mandulaolajos spray balzsamot. én ajánlom ezeket mindenkinek!!
nézzetek be hozzám: http://torteij88.blogspot.hu/

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...