Keress rá:

Páginas

Arcápolási rutinom

Ahogy azt a videóban is elmondom, biztos nem tökéletes a rutinom, nem vagyok szakértő a témában, viszont én nagyjából elégedett vagyok vele jelenleg. Mindig is szerettem kísérletezni, ezért hiába volt már olyan arckrém, amit imádtam ( Paula's Choice Moisture Boost Hydrating Treatment arckrém), mindig hajt a kíváncsiság valami új felé, jelenleg is éppen 3 márka van a listámon, akiknél szívesen kísérleteznék még ( Paula Choice, MAC, La Roche Posey), szóval nem tudom, meddig leszek hűséges ezekhez a darabokhoz, mindenesetre gondoltam megmutatom, mert nekem is jó, ha valahol nyoma van annak, mit is használtam előszeretettel.


A folytatásért kattintsatok tovább:

Az arcbőrömről röviden:

Szárazba hajló normál, a szárazság inkább a hidegebb évszakokban jelent problémát, de nyáron is figyelnem kell a megfelelő hidratálásra, emellett vízhiányos is, ami inkább felszíni vízhiány. A bőrproblémát az orcáim kipirosodása és a bőröm egyenetlensége jelenti elsősorban, illetve kissé tágak a pórusaim is az orcákon és az orromon, de ezzel nem igazán szoktam foglalkozni, mert nem vészes a helyzet. Néha pattanások is belerondítanak a képbe, de szerencsére már nem olyan gyakran. Ráncaim még nincsenek, viszont úgy érzem, a megelőzés érdekében már most sem árt tennem valamit, ezért is használok csipkebogyóolajat szérumként. Fényvédőt nem alkalmazok külön, amin mindenképp szeretnék változtatni. Fontos még odafigyelnem arra, hogy megfelelő állagú krémeket válasszak, ugyanis hajlamos rólam sok kence leolvadni, amit nem bírok elviselni.



Először is, a reggeli rutinom:

Nagyon egyszerű, régebben használtam arclemosót reggelente, viszont mostanában nem érzem szükségét. Zuhanyozás után egy vattakorongra öntök a rózsavízből, ezzel törlöm át a bőrömet, ez ugye frissít, tonizál és hűsít is, ha éppen van pattanásom, vagy utána megmaradt sebem, akkor a gyulladáson is segít. Ezután jöhet a nappali hidratálókrém, ami jelenleg az Alverde Vadrózsa kivonatos arckréme, szeretem, érkezik majd a termékcsaládról teszt. Ennyi, ezután szoktam sminkelni, napközben maximum nyáron szoktam vízzel vagy arcpermettel fújkálni magam, mást nem csinálok a bőrömmel.

Esti rutinom:

Először a sminklemosással kezdek, amire a The Body Shop Camomile Sumptuous arclemosó vaját használom (teszt készülőben), amit vizes arcbőrön masszírozok szét, majd langyos vízzel öblítem le. Mostanában a vajat egy szivaccsal szoktam áttörölni, így talán még hatásosabb, a sminkem nagy részét eltünteti, de ha erősebb szemsminket viselek, akkor a Maybelline Jade kétfázisú sminklemosóját is bevetem. Ezután jöhet a micellás lemosó, még 1-2 használatnyi van a L'Oréalból is, de sokkal szívesebben használom a Bioderma Sensibio H2O-t. Ha mégis a L'Oréal után nyúlok (csak hogy elfogyjon végre), akkor utána használom még az Alverde Vadrózsás arctisztító tonikját is, hogy az előbbi után érezhető vékony filmrétegtől és olykor kellemetlen bukétól is megszabaduljak. Mindkét micellás lemosóval kétszer törlöm át az arcom egy vattakorong segítségével. Amíg nedves a bőröm, addig gyorsan felviszem a csipkebogyóolajat (teszt készülőben), mert úgy tapasztaltam, nedves bőrön könnyebb eloszlatni. Ez az olaj elsősorban a két orcámra, a homlokomra, az államra és a nyakamra kerül. Nem várom meg, hogy teljesen beszívódjon, rögtön fel is kenem az éjszakai arckrémemet, ami szintén az Alverde Vadrózsás családból való. Szemkörnyékápolónak a Dr. Scheller Bio Hyaluron-Amlaolaj darabját használom, hajlamos a szemem alatti vékony bőr és a szemhéjam is időnként hámlani, mióta ezt kenegetem, azóta egyszer sem fordult elő ilyen. Az állaga elég nehéz, és bár jól hidratál, miután elfogy, ennek a helyére valami újat keresek. Az ajkaim hidratálásáról sem feledkezem el, a kedvencem a Madre Bees mézes ajakbalzsama.

Maszkokat és pakolásokat körülbelül félévente egyszer teszek fel, viszont arcradírt hetente egyszer-kétszer használok, már csak a bőregyenetlenségeim miatt is. Ez jelenleg a The Body Shop Seaweed Pore-Cleansing Facial Exfoliator arcradírja, ami nem a kedvencem, igazából inkább csak frissít, mint alaposan radíroz és a pórusaimon se látok változást a használata után, úgyhogy ezt is le fogom cserélni majd. Ezt amúgy az Ebelin korongjával együtt alkalmazom.

Amik mellett még egy darabig kitartok: rózsavíz, Bioderma Sensibio H2O micellás lemosó, csipkebogyóolaj, The Body Shop Camomile Sumptuous arclemosó vaj, ezeket csak ajánlani tudom mindenkinek.

Ti milyen termékeket használtok? Tudtok nekem fényvédőt és szemkörnyékápolót ajánlani?

3 hozzászólás:

PAncsi

Én fényvédős hidratáló krémet használok Paula's Choice márkától, mert túl soknak érzem, ha a hidratálóra kenek még fényvédőt. Nekem a Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense vált be nagyon, ez enyhén színezett (az arcon nem látszik) és SPF30 van benne.
Mivel a PC termékek illatmentesek, kíméletesek, ezek mellett nincs is szükség külön szemkörnyékápolóra, így nekem sincs, reggel a nappalit, este az éjszakai krémet kenem a szemem környékére is és bevált :-)

Audrey80

Te jó ég, ez tényleg külön program.
Nekem este lemosó, micellás víz, arckrém. Reggel lemosó, fényvédő+arckrém. Smink.
Bioderma párti vagyok, bár a L'Orealt is próbáltam, 4 hónapig ki is tartott a flakon. Bioderma krémet kenek a szemem köré és a Photoderm fényvédőjüket is használom nagyon vékonyan. Mellé Paula's Choise AHA és BHA hámlaszókat.
A tonik szerintem felesleges. Én is próbáltam a vadrózsás családot, a végén nagyon kiütött a parfüm, a kezemre próbáltam elhasználni az arckrémet, de azt is tönkretette. A tonik jó volt, de nem vettem újra, helyette van micellás víz.

Réka

Szia!
Szeretem a blogodat de ez borzasztó!
Arcápolás címen magadra kensz egy rakás vegyszert.
XXI századi logika.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...